Csipkerózsika
*Kirstin*
Akkor most mi
lesz? Egy teljesen idegen férfi tisztában van azzal, ki az a Caius, és ki
vagyok én. De honnan tudja? Vagy miért? Amikor először láttam, egész
szimpatikus is lehetett volna, ám én a legtöbb esetben gyanakvó vagyok, szóval…
És azt is pontosan tudta, mikor voltam egyedül… Vajon Caius-tól akar valamit
vagy tőlem?
- És most? –
Tettem fel kérdésemet Caius-ra nézve, aki láthatóan nem igazán aggódott ez
miatt. – Jó látni, hogy nem aggaszt a helyzet… - Jegyeztem meg savanyúan, a
kelleténél élesebben. Viszont Caius-szon látszott, ezt most figyelmen kívül
hagyja.
- Mást egyelőre
nem tudok csinálni… - Rázta meg a fejét. – Majd ha legközelebb felbukkan,
gondolj rám, és én máris jövök, rendben?
- Jól van. –
Bólintottam felállva az asztaltól. Indulni készültem, mert odakint egyre jobban
kezdett fújni a szél, és a viharos felhők is gyülekeztek. – Mikor látlak
legközelebb?
- Mondjuk,
beugrok hozzád holnap, és veszek egy órát a lőtéren. Mit szólsz? – Kíváncsiskodott,
miközben fizetett, és elindultunk kifelé az Erine’s Coffee-ból. Átvágtunk az út
másik oldalára, ott szorosan magához ölelt, majd egy puszit nyomott az arcomra.
- Benne vagyok.
– Feleltem lelkesen. – Még egyszer köszönöm a láncot, és akkor majd várlak.
Ígérem, nem fogok kivételezni veled…
***
Levetettem
magam a kanapéra, amint hazaértem. Útközben sikerült kellően eláznom a havas
esőben, így most egy pokrócot csavartam magam köré, és bekapcsoltam a tévét.
Hiába kerestem olyan műsort, ami esetleg érdekelne, nem találtam semmit. Így
szokott ez lenni… Inkább kikapcsoltam a készüléket, aztán elmentem zuhanyozni.
A forró víz égette a bőrömet, ám ez nem igazán foglalkoztatott, mert a
tetoválásaim mentén kezdődő bizsergésre összpontosítottam. Valakinek kellett
lennie a közelben… Eleinte megkíséreltem figyelmen kívül hagyni a dolgot,
viszont mintha egyre több, és több hangya mászkált volna a bőröm alatt.
Amint elzártam
a vizet, meghallottam, hogy valaki a bejárati ajtón dörömböl. Gyorsan magamra
kaptam egy farmert és egy fekete ujjatlant, ezután vizes hajjal rohantam az
ajtóhoz. Alig nyitottam ki résnyire, az illető egy hatalmasat taszított rajta
odakintről, így az ajtó éle homlokon vágott, én pedig hanyatt estem. Éreztem,
amint a homlokon valami meleg folyik végig. A vérem… Az idegen belépett, és
fölém hajolt. Nem voltam teljesen magamnál, így nem igazán figyeltem az arcát,
ismerem-e vajon. Csak az járt az eszemben, bármit is akar, az rám nézve nem
valami fényes.
Összeszedtem
minden erőmet, és hatalmasat taszítottam rajta. Ő megbotlott a saját lábában,
így a földön kötött ki. Derekára ülve próbáltam lefogni a férfit – mert már
egyértelműen megállapítottam, hogy férfi -, azonban nem adta magát egykönnyen.
Átfordított a hátamra. Ujjai nyakam köré fonódtak.
Alatta vergődve
sikerült megrúgnom egyik bordáját, mire ő a fájdalomtól felüvöltve elengedett.
Ezután talpra kászálódtam, és megérintettem a sebet a homlokomon, ami így
elsőre nem tűnt nagyon vészesnek. A férfi ekkor hirtelen megragadott hátulról.
Karját a nyakam köré szorította. Hallottam, mennyire szaporán veszi a levegőt.
Hiába próbáltam kiabálni, olyan erősen szorított az ismeretlen, hogy alig
kaptam levegőt.
Ezt követően
minden gyorsan történt. Az egyik pillanatban még mozdulni is alig tudtam, a
következőben pedig már vagy három lépés távolság volt kettőnk között. Amint
megragadtam volna a karját, ő egy hatalmas pofont kevert le nekem, amitől én
ismét a talajon kötöttem ki. Felnéztem volna a támadómra, de ő egy súlyos
tárggyal leütött, én pedig elvesztettem az eszméletemet.
***
- Ébresztő,
Csipkerózsika! – Szólalt meg valaki gyengéd hangon. Nekem nem volt kedvem
kinyitni a szemem, így inkább bemeséltem magamnak, csak képzelődök, és
valójában nincs itt senki. Viszont a bizsergést is képzeltem volna?
A következő
pillanatban valami hideg, nedves tárgy a homlokomhoz ért, pont a sebemnél, és
iszonyúan csípte azt. Erre szemeim egyből felpattantak. Egy zöld szempárral
találtam szembe magam, ami kedvesen mosolygott.
A fiú barna
haja kócos volt, mintha épp egy túlélőtúráról jött volna. Kezében egy fehér
rongyszerűséget tartott, amit néhány helyen vörösre színezett a vérem.
- Te meg ki a
franc vagy? – Próbáltam meg felülni a kanapén, ám ő egyből visszanyomott. – És
ki a fenének képzeled magad, hogy csak úgy rám aggasztod egy mesebeli hercegnő
nevét?
- Hát nem ismersz
meg? – Nevetett. – Jól beverhetted a fejed…
- William? –
Esett le, valójában ki ül mellettem, és hajol fölém.
- Teljes
életnagyságban. – Bólintott. – Hát hallod, meg kell hagyni, kemény egy csajszi
vagy te… Nem adtad magad egykönnyen…
- Te
megtámadtál… És egyáltalán mit keresel itt? – Háborodtam fel, mialatt egyre
messzebb akartam tőle kerülni, csakhogy ezt nem lehetett megvalósítani. Sarokba
szorított.
- Nos, igen. De
mi lenne, ha eltekintenénk a formaságoktól, és szépen, higgadtan megbeszélnénk
a továbbiakat? – Ajánlotta fel még mindig a sebemet tisztogatva.
- Nem érdekel
William! – Förmedtem rá ellökve kezét az arcomtól. – És milyen továbbiakról
hadoválsz? Engem jobban érdekelne, ki vagy te, és miért hazudtál… Caius azt
mondta, még csak nem is hallott rólad. Magyarázd meg! – Követeltem már majdnem
kiabálva.
- Mindent
sorjában! – Csücsörített ajkával, majd ellenkezésemmel kicsit sem törődve ismét
hozzáérintette a sebemhez a vizes kendőt. – Először is nem hívsz ide senkit,
hogy segítsen engem elintézni, másodszor hagyod, hogy bármit csinálhassak
veled, harmadszor meg… El fogok mondani dolgokat…
- Na, nem! –
Üvöltöttem teljesen kiakadva. – Mi az, hogy bármit? Nézd, én nem vagyok
hajlandó összefeküdni veled, meg ilyenek…
- Te mondtad,
nem én! – Emelte fel megadóan a kezeit. – Viszont ha ennyire ragaszkodsz hozzá…
- Vont vállat. – Akkor bármikor nagyon szívesen…
- Fúj!
Gusztustalan vagy! – Jelentettem ki idegesen, undorodva. Elvettem a kezéből a
kendőt, hogy magam folytathassam.
- Igen, tudom.
Sokan mondták már… - Tűnődött el, miközben valahogy még közelebb került hozzám.
- És milyen
öntelt! – Horkantam fel a szememet forgatva.
- Igen, ezt is…
- Válaszára mindkettőnk meglepődésére pofon vágtam. William arcához emelte
kezét, ahol már elkezdett bepirosodni az ütés helye. – Szerintem ezt
megérdemeltem…
- Na, jó! Már
rohadtul elegem van belőled, úgyhogy azonnal tűnj innen, vagy hívom a
rendőrséget! – Próbáltam zsarolni.
- Bocs, édes,
de nem fognak hinni neked… - Ingatta a fejét jobbra-balra. - Ha körbenézel,
semmi nem utal arra, hogy itt nemrég még majdnem megöltük egymást… - Megfordultam,
hogy körbepillantsak a lakáson. Valóban minden a legnagyobb rendben volt.
Ráadásul még a konyhában lévő mosatlanok, amik reggel még ott voltak, már nem.
- Te csináltad?
– Fordultam vissza felé a konyhában lévő rendre utalva, mire ő csak bólintott.
– Hát, köszönöm… - Húztam el a számat. – Viszont ez nem változtat azon a
tényen, hogy most elhúzol innen!
- Miért vagy
ilyen ellenséges? – Nézett rám meglepődést színlelve.
- Ezt komolyan
kérdezted? – Nevettem fel keserűen, mert nem voltam hajlandó elhinni, hogy
valaki tényleg lehet ennyire idegesítő. Ugyan William-nek sikerült már pusztán
a jelenlétével kikészítenie… Fogalmam sincs, hogyan volt erre képes, azonban
meg kell hagyni, igencsak tehetséges volt benne.
Nem tudom,
pontosan hogyan, de most beugrott egy lány, akire még nagyon, de nagyon régről
emlékeztem. Ő majdnem ugyanilyen helyzetben volt egy sráccal, mint most én
William-mel, viszont ők nem sokkal később összejöttek. Csakhogy ez most más
volt… El sem tudtam képzelni, hogy William-et és magamat… Ez egyszerűen
lehetetlennek tűnt számomra. Nem feltétlenül azért, mert nem illenénk össze,
hanem mert… Mert… Te jó ég! Nem tudtam értelmes érvet felhozni ellene. Vajon
miért? Hiszen nekem ő egyáltalán nem jött be. Vagy mégis?
Mielőtt még
normálisan átgondolhattam volna a dolgot, William egyszerűen közelebb hajolt.
Ujjai a hajamba túrtak, majd ajkai gyengéden az enyémhez simultak…
Kedves tpr!
VálaszTörlésTe aztán meg tudod lepni az embert! Komolyan mondom, a fejezet elején még nem számítottam arra hogy az utolsó mondatodba olyasmi szavak fognak szerepleni mint ajkak, és gyengédség..
Kristin helyében én minimum kiheréltem volna a fickót, elvégre hazudott, ráadásul még a lakásába is berontott. Fogalmam sincs hogy mit akarhat Will, no és hogy egyáltalán hogy jön ő a képbe?. De van egy olyan sanda gyanúm, hogy ha nem előbb, de utóbb biztosan ki fog derülni. Mindenesetre élveztem a fejezetet, bár nekem kissé rövidnek tűnt és hogy így abba hagyni? Mondd csak direkt hagysz kétségek között?
Remélem hogy Will szándékai jók lesznek, és nem valami rossz fiú aki tönkre akarja tenni Krist. Egyébként pedig még mindig nem nagyon világos ez a tetkós dolog. Miért van varázsereje, csak "kiválasztottak" kaphatnak tetoválást és egyéb ilyesmi kérdéseim lennének. Remélem a következő fejezetekben adtok némi támpontot a megoldáshoz. Hm...ki tudja? Talán még egy Caius szemszögnek is örülnék. :))
Összegezve tehát, nekem bejött a fejezet, kitűnő és megdöbbentő csavar volt a végén. Már hiányzott egy kis romantika a sztoriból.
puszi:trina.
Szia tpr!
VálaszTörlésNagyon tetszik a történet, sodró és izgalmas és különleges... :)
Kirstin személyisége is megfogott, teszik a karaktere.
Ha lehet egy észrevételem: kicsit túl gyorsan történnek a dolgok, nem egészen reálisan, és ez néhol zavaró.
Egyébként tényleg nagyon tetszik, remélem gyorsan lesz kövi :)
puszi, nicole
Sziasztok!
VálaszTörlésKedves, trina és Daydreamer!
Örülök, hogy sikerült meglepnem titeket. Először azt hittem, kicsit kiszámítható, mi lesz a vége, de... ezek szerint nem. :D:D
Őszintén szólva... Igen, trina. Direkt hagylak kétségek között. Valamiért olyan jó érzés így befejezni a fejezetet, hogy rajtam kívül senki nem tudja, mi lesz a folytatásban. *gonosz vigyor* :D:D
Ígérem, a tetkós kérdésre pedig hamarosan meg fogjátok kapni a választ.
PS: Már gondolkoztunk rajta Cecile-lel, hogy esetleg lesz majd egy Caius szemszög. :D:D
PPS: És akkor igyekszem, Daydreamer, hogy egy kicsit lassabban jöjjenek egymás után a dolgok. :D:D